szemelvények

24

Álmodtad hogy nincs testem, se lelkem,
csak te magad gondoltál ki engem,
kép vagyok csak és tiéd örökre,
magad varrtál fehér függönyödre.

41

Megtudtad, amit
mindenki öröktől ismer,
és elfeledted
amit senkise tud.
Annyi vagy immár,
mint a többi -
most mutasd meg,
mi telhet tőled.
Mert könnyű, könnyű
törpék között
óriásnak lenni -
de nehéz és jobb,
ha törpék között
derekabb törpe vagy
a többinél.

44

Elmentem messzire és itt vagyok,
magamból nem térhetek vissza soha.

46

       Szállni, szállni
       messze szállni,
       meg-megállni,
       réten hálni -
jó dolgod van, szép madár!
Én meg, látod, mint az álom
szállok soha nem volt tájon
hol a lélek teste nélkül erre-arra jár.

52

A csiga sétál, tudod, minden estén
füvem közt, mint templomban a keresztény.

A bodzavirág mért oly hallgatag,
a patak mért csörög: ő tudja csak.

Ha volna pénze, sok kitüntetése,
tán kápolnában állna kőbe vésve,

de a sorsában nincs semmi hiba,
mert nem kegyelmes úr, csak kis csiga.

53

A férfi:
Szeretem ernyős szemedet,
etető puha kezedet,
mellém-simuló testedet,
csókolnám minden részedet.

Ha minket földbe letesznek,
ott is majd téged szeretlek,
őszi záporral mosdatlak,
vadszőlő-lombbal csókollak.

A nő:
Hidd el, ha egyszer meghalunk,
föl a felhőbe suhanunk.
Vének leszünk és ráncosak,
de szívünkben virágosak.

Nagy felhő-hintánk csupa láng,
alattunk sürög a világ,
gurul a labda, sül a fánk,
mosolyog hetven unokánk.

65

Holdfényt vetettem,
nincs aratásom,
ködöt sütöttem,
nincsen kalácsom,

falnak beszéltem,
nincsen barátom,
felhőt szerettem,
nincs hites-párom.

a leget ettem,
nincs földi kincsem,
verset nemzettem,
gyermekem sincsen,

szobor leszek hát,
mely messze látszik,
szétveti lábát
és hadonászik.

92

Ágnes, kit nem ismerek,
ma veled beszélgetek.
Oly jó ha beszélhetünk
azzal kit nem ismerünk.
Ki messzi és idegen:
ragyog mint fény a vizen;
s ki az úton szembejött:
egy csak a többi között.

Ha szállt a katóbogár,
nevén becézted-e már?
míg sárgán sütött a nyár,
szép szóval hívtad-e már?
Úgy becézlek én ma, ládd,
mint a pettyes katicát:
legjobban beszélgetünk
azzal kit nem ismerünk.

Távoli kisasszonyom,
fönn ülsz egy szép csillagon,
lábadat lelógatod,
dalomat meghallgatod.
Ágneska, zokon ne vedd,
bocsásd meg énekemet:
ládd, a katóbogarak
mindent megbocsátanak.

109

Míg lombok közt éj lobog,
addig kérdezd: ki vagyok -
        Nap tüze pirkad már.
Házam volt a virradat,
benn feledtem páromat,
        ej de igen nagy kár.

Meglesném én páromat:
talán felhőt varrogat
        jól tudom, engem vár!
Kényes titkot varrhatott,
betette az ablakot,
        ej de igen nagy kár.

116

Csak játék, mondja dalomra a kortárs,
s a jövő mit se szól rá, elfeled.
Verseimet ajánlom a falaknak,
úgy írtam ahogy nekem jólesett.

144

Mikor anyából földre tettek,
hová keverték röptömet?
Embernek többé ne szülessek,
szárny nélkül élni nem lehet.

148

A születés sivatagában
a forrásvíz a halottaké.

158

Amit elfeledtél
visszatér álmodban
és mire felébredsz
csak íze marad meg.


159

Narancs szegély, hamvas-lila árnyék,
minden este így játszik a tájék,
bogot köt rá a tűnő Nap lángja,
így bocsátja le az éj kútjába.

A fakuló tágas űrt betöltve
égi magány húzódik a földre,
a mezőket éppen csak súrolja,
van is, nincs is: ő a tiszta "volna".

A homályba-bukó messzi cserjék:
mind káprázat, reménység, vagy emlék,
s aki látja, nem érzi jelennek:
árny-csipkéi csillag-végtelennek.

Honnan kelnek? még bölcsőnk előttről?
vagy a síron-túli vak jövőből?
Mindegy: ég-föld közé fölszegezve
napról-napra így feszül az este.

Míg hallani tiktakját a csendnek,
az emberek sorra elpihennek,
de az égen tűz-szekerek járnak,
szikrát vetve a hideg halálnak.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.