"minden egyes nap kárba vész mikor nem érinthetlek meg"

Dinamit a jobb kezemben
Gyújtós a balban
Túlélünk mi mindent Tibcsi
És a Jézus is segít ha baj van

A legjobb haver egy fejreállt lúzer
És a legszebb nőm egy kurva
Egyetlen gondolat jár a fejemben
Újra meg újra meg újra

Bárcsak megválthatnám
A világot
Vagy legalább megváltozhatnék
Egy icipicikét

Jaj annyi minden kéne még
Sosem elég az ami van
Az ajtó előtt türelmetlenül
Tömött sorokban

Állnak a vágyak és arra várnak
Hogy valóra váljon mind
Az a jó ami van amit még nem láthattam
Nem éreztem nem hallottam

Ha ez mind megvan
Élünk boldogan
Sikítani akarok egyet Baby
Lesz-e szex ma a szabadban

Mer' amúgy világhírű vagyok
Csak a világ nem tud róla
A nyerget már megvettem
Épp csak hogy nem futotta lóra

Viharban születik az új világ

Hold, hold, hold
Záródik égbolt
Csukódik végleg rám, mi volt
Doboljon vérem, istenem, hiába
alszanak fák, partok, folyók
Ki hallja, érzi, vagy ki látja
S te? Látod-e, hogy
Süllyed iszap-éj szobám

Hold, hold, hold
Záródik égbolt
Vág az éle, hold, hold
Virág lehetnék
Bodza-lombba zárva
Hold, az éj bodzavirága
Hullik csillag-szélű szirma
Olvad szememre
Hínár-fonta ágyra

Hagytam, ágyazzon mocsárba
Merüljek, fájjon, lobog lidérc, hiába
Rügyekre porhó, forró vasra víz
Mézet izzadó bíbor-íz
Hagytam, hadd vezesse ujjam
A parton lápi fű fakad, és láng lobog

Zsombékos suttogások, árnyék
Bőröm éber, sásban réti csík nyilall
Bibére porzó, forró vasra víz
Mézet izzadó bíbor-íz
Parton, szélben mintha állnék
Bennem alvó hold ragyog, és fű fakad

Parton, szélben mintha állnék
A forróság is mintha rám omolna
A bőröm éber celofán-vidék
Sistereg fejem fölött az ég
Parton, szélben mintha állnék
Bennem alvó hold ragyog, és fű fakad
 

hogyan szólítaná meg az ebihal az Istent?

Egy összekuszált világ emberiségének lelkiismerete vagyok

HA NÉZEM A VILÁGOT

Ha nézem a világot
a világ visszanéz
azt mondom, összevisszaság
ő feleli, teljes egész.

Azt mondom, csupa valótlan
a semmiség ragyog
ő feleli, nézz meg jobban
a valóság én vagyok.

Azt mondom, merő idegenség
sok átsuhanó tünemény
ő feleli, nézz a tükörbe
amit ott látsz, az vagyok én.

For those who've slept
For those who've kept
themselves jacked up
How Jesus wept
For those in need
For those who speed
For those who try to
slow their minds with weed
For those who wake
with a blind headache
Who must be still
Who will sit and wait
for Sunday, to be Monday
Yeah, it will be ok
do nothing today
Give yourself a break
Let your imagination run away
For those with guilt
For those who wilt
under pressure
No tears over spilt milk:
Sunday

to live is the rarest thing in the world. most people exist, that is all.

szemelvények

24

Álmodtad hogy nincs testem, se lelkem,
csak te magad gondoltál ki engem,
kép vagyok csak és tiéd örökre,
magad varrtál fehér függönyödre.

41

Megtudtad, amit
mindenki öröktől ismer,
és elfeledted
amit senkise tud.
Annyi vagy immár,
mint a többi -
most mutasd meg,
mi telhet tőled.
Mert könnyű, könnyű
törpék között
óriásnak lenni -
de nehéz és jobb,
ha törpék között
derekabb törpe vagy
a többinél.

44

Elmentem messzire és itt vagyok,
magamból nem térhetek vissza soha.

46

       Szállni, szállni
       messze szállni,
       meg-megállni,
       réten hálni -
jó dolgod van, szép madár!
Én meg, látod, mint az álom
szállok soha nem volt tájon
hol a lélek teste nélkül erre-arra jár.

52

A csiga sétál, tudod, minden estén
füvem közt, mint templomban a keresztény.

A bodzavirág mért oly hallgatag,
a patak mért csörög: ő tudja csak.

Ha volna pénze, sok kitüntetése,
tán kápolnában állna kőbe vésve,

de a sorsában nincs semmi hiba,
mert nem kegyelmes úr, csak kis csiga.

53

A férfi:
Szeretem ernyős szemedet,
etető puha kezedet,
mellém-simuló testedet,
csókolnám minden részedet.

Ha minket földbe letesznek,
ott is majd téged szeretlek,
őszi záporral mosdatlak,
vadszőlő-lombbal csókollak.

A nő:
Hidd el, ha egyszer meghalunk,
föl a felhőbe suhanunk.
Vének leszünk és ráncosak,
de szívünkben virágosak.

Nagy felhő-hintánk csupa láng,
alattunk sürög a világ,
gurul a labda, sül a fánk,
mosolyog hetven unokánk.

65

Holdfényt vetettem,
nincs aratásom,
ködöt sütöttem,
nincsen kalácsom,

falnak beszéltem,
nincsen barátom,
felhőt szerettem,
nincs hites-párom.

a leget ettem,
nincs földi kincsem,
verset nemzettem,
gyermekem sincsen,

szobor leszek hát,
mely messze látszik,
szétveti lábát
és hadonászik.

92

Ágnes, kit nem ismerek,
ma veled beszélgetek.
Oly jó ha beszélhetünk
azzal kit nem ismerünk.
Ki messzi és idegen:
ragyog mint fény a vizen;
s ki az úton szembejött:
egy csak a többi között.

Ha szállt a katóbogár,
nevén becézted-e már?
míg sárgán sütött a nyár,
szép szóval hívtad-e már?
Úgy becézlek én ma, ládd,
mint a pettyes katicát:
legjobban beszélgetünk
azzal kit nem ismerünk.

Távoli kisasszonyom,
fönn ülsz egy szép csillagon,
lábadat lelógatod,
dalomat meghallgatod.
Ágneska, zokon ne vedd,
bocsásd meg énekemet:
ládd, a katóbogarak
mindent megbocsátanak.

109

Míg lombok közt éj lobog,
addig kérdezd: ki vagyok -
        Nap tüze pirkad már.
Házam volt a virradat,
benn feledtem páromat,
        ej de igen nagy kár.

Meglesném én páromat:
talán felhőt varrogat
        jól tudom, engem vár!
Kényes titkot varrhatott,
betette az ablakot,
        ej de igen nagy kár.

116

Csak játék, mondja dalomra a kortárs,
s a jövő mit se szól rá, elfeled.
Verseimet ajánlom a falaknak,
úgy írtam ahogy nekem jólesett.

144

Mikor anyából földre tettek,
hová keverték röptömet?
Embernek többé ne szülessek,
szárny nélkül élni nem lehet.

148

A születés sivatagában
a forrásvíz a halottaké.

158

Amit elfeledtél
visszatér álmodban
és mire felébredsz
csak íze marad meg.


159

Narancs szegély, hamvas-lila árnyék,
minden este így játszik a tájék,
bogot köt rá a tűnő Nap lángja,
így bocsátja le az éj kútjába.

A fakuló tágas űrt betöltve
égi magány húzódik a földre,
a mezőket éppen csak súrolja,
van is, nincs is: ő a tiszta "volna".

A homályba-bukó messzi cserjék:
mind káprázat, reménység, vagy emlék,
s aki látja, nem érzi jelennek:
árny-csipkéi csillag-végtelennek.

Honnan kelnek? még bölcsőnk előttről?
vagy a síron-túli vak jövőből?
Mindegy: ég-föld közé fölszegezve
napról-napra így feszül az este.

Míg hallani tiktakját a csendnek,
az emberek sorra elpihennek,
de az égen tűz-szekerek járnak,
szikrát vetve a hideg halálnak.